2012. szeptember 12.

A Wekerle Sándor Alapkezelő és a Nemzeti Közigazgatási Intézet neve módosul

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról szóló 177/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése értelmében a Wekerle Sándor Alapkezelő elnevezése 2012. augusztus 16. napjával Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalra változik.

Ugyanezen rendelet 14. § (1) bekezdése alapján a Wekerle Sándor Alapkezelő emberi erőforrások miniszterének hatáskörét érintő feladatai külön megállapodással és alapító okirat módosítással átkerülnek a Nemzeti Közigazgatási Intézethez. A Nemzeti Közigazgatási Intézet neve 2012. augusztus 16. napjától Emberi Erőforrás Támogatáskezelő névre változik.

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő létrehozásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 178/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet 7. §-a alapján az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el az emberi erőforrások minisztere által megjelölt, vagy jogszabály alapján kijelölt fejezeti kezelésű előirányzatok, ösztöndíjak és más programok pályázati, illetve más úton történő felhasználásának előkészítésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat.

Amennyiben a jelenlegi átmeneti időszakban a pályázatokkal kapcsolatban kérdésük merül fel, kérjük azt az alábbi elérhetőségeken tegyék meg:
  • Nemzeti Tehetség Program
    • Hegedűsné Majnár Márta +36-30-460-2409
    • Tariné Tóth Eszter +36-30-572-0698
  • Integrációs Pedagógiai Rendszer, Iskola Háló
    • Jernei Péter +36-30-460-2346
    • dr. Rácz Tiborné +36-30-460-1087
    • Bursa Hungarica
    • Bereczki Erzsébet +36-30-454-3971
  • Civil Támogatások (NCA, NEA)
    • Juhász Péter +36-30-572-0687
    • Gölcz Adél +36-30-572-0240
    • Lyocsa Anita +36-30-460-2594
    • Némedi Eszter +36-30-460-1043
    • Őry László +36-30-460-5138
    • Balogh Anikó +36-30-836-3447
    • Losonczi-Tóth József +36-30-460-2327
    • Szőke Levente +36-30-572-0495
  • Oktatás 
    • Mecséri Szabolcs +36-30-572-0690
    • Sikterné Csizmadia Ágnes +36-30-572-0677
  • Társadalmi felzárkózás
    • Bene Gábor +36-30-460-0784
    • Puskás Ibolya +36-30-454-4626
  • Egyházi, nemzetiségi támogatások
    • Elek Zsuzsanna +36-30-572-0337
    • Frikk József +36-30-572-0686
    • Vágó Ferenc +36-30-460-3681

A Közlemény megjelentetését megelőzően a Wekerle Sándor Alapkezelő postacímére feladott küldeményeket természetesen nem szükséges újból feladni, azok automatikusan továbbításra kerülnek az illetékes ügyintézőhöz.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...