A kormány törekvése, hogy a magyar civil társadalom mintává váljon az EU-ban

A kormány törekvése, hogy a magyarországi civil társadalom tovább erősödve néhány éven belül mintává váljon az Európai Unió más országai számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. Latorcai Csaba szerint egyes civil szervezetek kezdeményezései követendő példát jelenthetnek.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az eddigi legnagyobb összeg, 45 milliárd forint áll rendelkezésre az idén a magyar költségvetésben a civil szervezetek támogatására, és az új civiltörvény megkönnyíti, tervezhetővé teszi az érintettek munkáját.

Hozzátette: az említett forrás egy részét képezi a Nemzeti Együttműködési Alap 3,5 milliárd forintos forrása. A főként pályázatok útján elnyerhető költségvetési támogatás nagyobb hányada az önkéntes szervezetek működési költségeinek fedezetét, programjaik megvalósulását szolgálja, és azok uniós forrásokkal egészülhetnek ki - tette hozzá, utalva arra: emellett kiépül a Civil Információs Centrumok hálózata, ezek informatikai háttérként, pályázatok elkészítésének segítésével, tanácsadással és más módon ingyenesen a civil szervezetek rendelkezésére állnak.

Latorcai Csaba kitért arra, a támogatásnál előnyt élveznek az országhatáron átnyúló, az EU-s régiók megerősödését célzó és a közszolgáltatások kiterjesztését, az egész társadalom hasznát szolgáló egyesületek, alapítványok. A civil szervezetek közül jó néhány a karitatív tevékenységen túl kézzelfogható gazdasági eredményt is felmutat, jelenleg a bruttó hazai termék, a GDP előállításához 6 százalékos arányban járulnak hozzá.

A helyettes államtitkár a több országot érintő együttműködés jó példájának nevezte a Közép-Európán átívelő zarándokút- és turistaút-hálózat kiépítését.

A Szűz Mária kegyhelyeit összekötő zarándokút kialakítása - amelynek kelet-nyugati fő tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet - a Veszprémben életre hívott Mária Út Közhasznú Egyesület nevéhez fűződik. Bencsik János alapító, elnökségi tag az MTI-nek elmondta: a civil szervezet munkáját félszáz tag, háromszáz önkéntes segíti.

Az alapútvonal Mariazell felől Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Csatkát, Bodajkot, Vértessomlót is érinti, de kapcsolódik hozzá Esztergom, Márianosztra, Mátraverebély, illetve Budapest, Máriabesnyő, Miskolc, Tokaj, Máriapócs is, lehetőséget teremtve elsősorban a katolikus érzületen alapuló idegenforgalom megélénkülésére.

A terv szerint határon túli magyarok, osztrákok, szlovákok, románok, később szlovének, horvátok, lengyelek is bekapcsolódnak a mintegy 1400 kilométeres zarándokút-hálózat bővítésébe, felelevenítve régi időknek a régióra jellemző hagyományait. A hálózat hazai és uniós forrásokra is számít - tette hozzá az alapító.

Sikeres, határon túli kulturális együttműködést ápol a Zala Megyei Népművészeti Egyesület. A civil szervezet projektkoordinátora, Dala Hajnalka arról tájékoztatta az MTI-t, hogy horvát és szlovén partnerekkel segítik hagyományőrző rendezvények megtartását, táborok szervezését. Különösen népszerűek a családi pünkösdi találkozók, ezen felbuzdulva közös uniós pályázaton elnyert pénzekből újabb hasonló kulturális programokat indítanak.

A Pécs-Normandia Lions Club a baranyai város gyermekklinikáján ápolt, hosszas kezelésre szoruló gyermekek hozzátartozóinak segít ingyenes szállással. A szervezet képviseletében Forintosné Molnár Mária arról számolt be, hogy a klinika közelében, a szülőknek adományokból berendezett, 28 férőhelyes szállásról a nővérek hívására a családtagok azonnal a kórterembe siethetnek gyermekükhöz. A húsz éve alakult intézmény szinte mindig telt házzal működik, de a fenntartás évi négymillió forintos költségét egyre nehezebb előteremteni, ezért a civil szervezet most központi támogatásra is számít.

A Heves megyei, 1300 lakosú Halmajugrán jelenleg negyven nagycsalád épít sertésólat a portáján az Együtt a Szebb Jövőért Roma-Magyar Egyesület szervezésében ingyen átadott téglából. A faluban magas a munkanélküliek aránya, és az akcióval - a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvánnyal együttműködve - szeretnék elérni, hogy a nehéz körülmények között élő családok sertéstartásra berendezkedve lépjenek az öngondoskodás felé. Lakatos Zsolt, a gyöngyösi székhelyű civil szervezet elnöke azt közölte, hogy az egyesület több módon is erőfeszítéseket tesz a romák és nem romák közötti társadalmi különbségek lebontásáért, jelenleg a cigányzene hagyományainak újjáélesztésén munkálkodnak.

Forrás: MTI

Megjegyzések

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK

Nőicivil Műhely VII. találkozó, 2013. február 25.

Parvanova: „A nők fele élete során erőszakos cselekmény áldozatává válik”

Terry Reintke: Uniós szintű összefogás kell, hogy online is védjük a nők jogait

KULCSSZÓ szerint tudsz keresni a kék nyílra kattintva

1095/2010. (IV. 21.) Korm. határozat1 119/2010. (IV. 16.) Korm. rendelet1 120/2010. (IV. 16.) Korm. rendelet1 123/2007. (V. 31.) Korm. rendelet1 1430/2011. (XII. 13.) Korm. határozat1 15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet1 15/2010. (XII. 28.) NGM rendelet1 1518/2011. (XII. 30.) Korm. határozat1 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen1 1959. IV. TÖRVÉNY1 1990. évi XCIII. törvény1 1991. évi IL. törvény1 19941 1995. évi CXVII. törvény1 1996. évi LXXXI. törvény1 19981 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet1 20001 2000. évi C. törvény1 2001. évi CI. törvény1 20022 2003. évi CXXV. törvény1 2005. évi LXXXVIII. törvény1 20071 2007. évi CXXVI. törvény1 2007. évi CXXVII. törvény1 2008. évi LXXXI. törvény1 2010. évi CXXIII. törvény1 2011. CLXXV. törvény1 2011. évi CLXXXI. törvény1 2011. évi CXI. törvény1 20121 201357 201420 20156 201681 20191 20201 22/2004. (II. 16.) Korm. rendelet1 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet1 23/2011.NGM1 3/2011. (II. 11.) KIM rendelet1 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet1 39/2011. (XII. 2.) NGM utasítás1 41/2011. (IV. 15.) KIM utasítás1 56/2011. (VIII. 19.) KIM utasítás1 7/2002. (XII. 6.) FMM rendelet1 A jövő hídjai1 abortusz3 Adatkezelési Tájékoztató1 adomány11 AGORA1 agrárium2 alapítvány3 alapszabály5 állás3 Alternatal Alapítvány1 Alternatíva Alapítvány1 Amerika1 angol14 angolórák1 anyák1 Anyák az Anyákért Alapítvány1 ARC2 ASZÖT1 Ausztria2 Autonómia Alapítvány2 Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány1 Bács-Kiskun megye1 Balatonalmádi1 Bálint Ház1 bemutatkozás13 BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület1 beszámoló8 biztos1 BME1 Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete3 Borsod-Abaúj-Zemplén megye1 Budapest34 Budapest Esély Nonprofit Kft.1 Budapesti Civil Információs Centrum2 budget3 BWN Business Women's Network Egyesület1 CEDAW1 CEU2 CIC1 civil40 Civil Díj2 Civil Hírügynökség1 Civil Impact1 Civil Információs Centrum8 Civil Integrációs Rendszer1 Civil Kollégium Alapítvány3 Civil Licit9 Civil Rádió1 Civil Reggeli Programsorozat1 Civil szervezet1 Civil Sziget1 Civil Társadalmi Jelentés1 civil törvény22 Civilek Éjszakája1 Comma1 CRC1 Csodalámpa Alapítvány1 Csongrád megye1 D. Tóth Kriszta1 Debreceni Egyetem1 DemNet5 díj5 diploma1 ECAS1 ECON1 Ecorys UK1 Edelény1 EESC1 EET1 Effemine1 egészség3 Egészség Hídja Összefogás2 Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány1 Egyenlítő Alapítvány1 egyenlő bánásmód2 Egyenlő Bánásmód Hatóság1 egyesület10 ELTE1 Emberi Erőforrás Támogatáskezelő1 Emberi Erőforrások Minisztériuma1 EMMI11 EN1 ENSZ6 EQ-Skill1 Erasmus+6 Érd1 érdekképviselet1 erőszak39 ERSTE1 ERSTE Alapítvány1 esélyegyenlőség36 esemény4 ESZTER Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára1 EU70 eucivil.hu1 Európa1 Európai Bizottság3 Európai Parlament5 európai polgári kezdeményezés1 Európai Unió2 European Economic Area1 European Women's Lobby1 EWL4 felnőttképzés11 Feminista Est1 feminizmus3 Főállású Angyal1 Fővárosi Civil Iroda1 Fővárosi Törvényszék1 fund2 Független Médiaközpont1 Gender Médiaháló3 GINOP 5.1.21 Global Gender Gap Index1 Good Impact1 Google1 Gödöllő2 Görögország1 Grundtvig1 gyakornok1 Gyöngyös1 Győr-Moson-Sopron megye1 hátrányos helyzet3 Holdam5 Holdam Egyesület1 HOLDAM Önsegítő és Ismeretterjesztő Egyesület1 Horvátország1 Human Dialog1 ICF2 idősek1 Igazságügyi Minisztérium1 infografika2 interjú5 internetező nők1 Investors in People Hungary1 IST-161 jogi3 Jogi nyilatkozat1 jogszabály59 Jól-Lét32 Jól-Lét Alapítvány1 JÓL-LÉT közhasznú alapítvány az egyének és közösségek tartós harmóniájáért1 kampány4 karácsony1 Kárpátok Alapítvány2 Kecskemét1 képzés40 kérdőív1 KERET1 Keret Koalíció1 kezdeményezés1 kiadvány1 kiállítás2 KIH2 Komárom1 konferencia13 környezetvédelem1 Közélet Iskolája3 közhasznúság3 közösség1 KSH21 kultúra1 kutatás3 kvóta2 L'ORÉAL1 Lengyelország1 Lórántffy Zsuzsanna Református Kismamaházért Alapítvány1 MagNet Bank4 MagNet Civil Kapcsolatok Program1 Magyar Civilszervezetek1 Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség22 Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség1 Magyar Női Unió Egyesület1 Magyar Nők Szövetsége1 Magyar Szegénységellenes Hálózat1 Magyar Tudományos Akadémia1 Magyar UNESCO Bizottság1 Magyar Üzletasszonyok Egyesülete3 Maria Arena1 MEDIAWAVE1 Microsoft2 Miskolc4 Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány1 MONA4 Mosonmagyaróvár1 Motiváció Alapítvány1 mozgás1 MPRSZ1 MTA MAB Szociológiai Munkabizottság1 MTD2 MTI1 Munkacsoport a Gyerekkori Szexuális Abúzus Áldozatainak Jogaiért1 Munkájukban Sikeres Nők Egyesülete1 munkavállalás9 MÜE Magyar Üzletasszonyok Egyesülete1 Műhely7 művészet1 NANE20 Napraforgó Egyesület1 NATE1 NAV19 NEA10 Nemek Egyenlősége Index1 Németország1 Nemzeti Foglalkoztatási Alap1 Népességtudományi Kutatóintézet1 NIOK6 Non- profit Vezetői Akadémia1 nonprofit.hu3 Norvég Civil Alap11 Norvég Civil Támogatási Alap1 Norway Grants1 női civilek4 Női Érdek14 Női Érdekérvényesítő Szövetség2 Nőicivilek csoport1 nők2 Nők a Balatonért Egyesület1 Nők a Hegyközért Egyesület1 Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület2 Nők a Tudományban Egyesület3 Nők a Városért Egyesület1 Nők Együtt Egyesület1 Nők Lázadása Egyesület1 Nők Napja1 Nőkért Egyesület2 Nőkongresszus2 Nőnap5 Nőtárs Alapítvány27 NSZFI1 OBH3 Országos Bírósági Hivatal1 Országos Sajtószolgálat1 OSIFE1 Ökopolisz1 Ökotárs3 Ökotárs Alapítvány2 önkéntes14 Palantír Film Alapítvány1 Pálháza1 pályázat96 Patent17 Pécs1 pénzügy19 Pest megye1 petíció1 politika1 Professional Women's Association2 PWA3 Rapid Randi1 Regina Közhasznú Alapítvány3 Reginakert2 rendezvény135 roma nők2 Románia2 sajtócikk40 sajtóközlemény4 satjónyilatkozat1 Seed1 Sikeres Nők2 Siófok1 Somogy megye1 SozialMarie1 számítógép3 Széchenyi 20201 Szeged2 szervezés1 szervezet1 Sziget1 SZIN1 Színes Gyöngyök1 Szociális Innovációs Alapítvány1 SzuperWMN1 szülés5 Születésház Egyesület9 Születésház Közhasznú Egyesület1 tanácsadás1 tanulmány2 Társadalmi Párbeszéd Színház1 társadalmi vállalkozás3 társasági adó3 távmunka1 TED1 TEDx1 Tempus9 Tempus Közalapítvány1 Terry Reintke1 The Global Fund for Women1 tréning2 újságírás1 UN2 UNESCO2 UNICEF1 US2 utasítás1 vállalkozás9 Váltó- sáv Alapítvány1 Van Esély Alapítvány1 Veszprém1 Veszprém megye1 Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület1 vezetés1 vidékfejlesztés2 videó5 Világgazdasági Fórum1 Virginia Organizing1 Wekerle Sándor4 WMN1 Záhony1 Záhonyi Nők Egyesülete1 Zöld Pók Alapítvány1
További lehetőségek

MINDEN BEJEGYZÉST listázva a kék nyílra kattintva megtalálsz

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőicivilek.hu tematikus honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Összes oldalletöltés