Miért is fontos a társadalmi hatásmérés és a hatás kommunikációja? (műhelymunka)

A társadalmi hatásmérés, a hatás kommunikációja és a társadalmi innováció serkentése - műhelymunka a társadalmi hatásmérésről és a társadalmi innovációról a társadalmi célú projektek, tevékenységek finanszírozása kapcsán

2013. június 13., csütörtök 9.00 óra
Helyszín: Magnet Közösségi Bank ( Budapest 1062, Andrássy út 98.)

A DemNet Alapítvány szűk körű, fókuszált fél napos esemény a „társadalmi hatás”, a társadalmi hatásra alapuló finanszírozás, illetve általánosabban a társadalmi innováció finanszírozásának kérdéskörét kívánja körbejárni nemzetközi szakértők bevonásával, a SIAA (Social Impact Analysts Association), a Euclid Network és további nemzetközi partnerek közreműködésével.

Igyekszünk a globális, az EUs és a magyar képet is felvázolni a társadalmi hatásmérés kapcsán, továbbá konkrét példákon keresztül a társadalmi innováció és társadalmi hatás finanszírozásának kérdését és adaptálási lehetőségeit is körbejárjuk. Reményeink szerint ez a rövid műhelymunka hozzájárul majd ahhoz, hogy a jövőben érdeklődő szakértők segítségével elinduljon egy országos társadalmi hatásmérési munkacsoportot, amelyben az állami, az üzleti, a civil és az akadémiai szektor is képviselteti magát, és hosszú távon munkálkodhat a társadalmi hatásmérés szakmai hátterének megteremtésén, elterjesztésén, finanszírozásán Magyarországon.

Az esemény megszervezésére a SIAA támogatásával és a „Social Innovation Park – A new European infrastructure for designing and piloting new solutions to emerging social needs” című Európai Unió támogatta projekt keretében kerül sor (VS/2011/0167).

Workshopunk a NESsT Társadalmi Vállalkozások Napja 2013. nagyszabású rendezvényéhez kapcsolódik, amelyet „Társadalmi vállalkozások – A válság utáni gazdaság nélkülözhetetlen szereplői” címmel rendeznek meg a rákövetkező napon, 2013. június 14-én, pénteken.

Az esemény nyelve angol.

Regisztrálni on-line felületen lehet itt 2013. június 7-ig. Kb 40 főt tudunk a rendezvényre fogadni, túljelentkezés esetén, kérjük szíves megértésüket.

Tervezett program:

8.30 –  9.00: Regisztráció

9.00 –  9.10: Megnyitó köszöntő a szervezők részéről (SIAA és DemNet)

9.10 –  9.30: Nyitóelőadás1: Jeremy Nicholls, igazgató, Social Return on Investment (SROI) Társadalmi Befektetési Megtérülés Hálózat, a SIAA elnökségi tagja – A társadalmi hatásról

9.30 – 9.50: Nyitóelőadás2: Filippo Addarii, igazgató, Euclid Hálózat – a társadalmi innovációról és annak eredmény illetve hatás alapú finanszírozásáról 

9.50 – 11.00: Panelbeszélgetés 
Aktuális trendek: Társadalmi hatásmérés a világban, Európában és Magyarországon; Társadalmi hatásmérés az EUs programokban, EUs erőfeszítések a társadalmi hatásmérés elterjesztésére 
Beszélgetőtársak:
  • Jeremy Nicholls, igazgató, Social Return on Investment Hálózat, SIAA – U.S.A és egyéb érdekes példák a társadalmi hatásmérés területéről donorszervezeteknél és az üzleti szektorban 
  • Filippo Addarii, igazgató, Euclid Hálózat – Az EUs pénzügyi mechanizmusok társadalmi hatásmérése, európai hatásmérési törekvések 
  • Varga Éva, vállalkozás-fejlesztési igazgató, NESsT – társadalmi hatásmérés Magyarországon, különös tekintettel a társadalmi vállalkozásokra és civil szervezetekre
Meghívott, Magyar Adományozói Fórum, Impakt munkacsoport – társadalmi hatásmérés a magyar üzleti szektor társadalmi felelősségi programjaiban és egyéb tevékenységi területein (tbc.)
Moderátor: Ruth Whateley, igazgató, SIAA

11.00 – 11.15: Kérdések és válaszok

11.15 – 11.35: Szünet 

11.35 – 12.50: Panelbeszélgetés
A társadalmi innováció bátorítása, támogatása és finanszírozása. Új módszerek és jó példák a különböző szektorokban.  
Beszélgetőtársak:
  • Javi Finez, DenokInn, Bilbao – a Baszk megyei Társadalmi Innovációs Park hub jellegű működési mechanizmusának bemutatása 
  • Javier Riano, DenokInn, Bilbao – innovatív finanszírozási és működtetési módszertan a fenntartható palliatív egészségügyi szolgáltatások területén, a SAIATU projekt 
  • Roberto Nuno, Baszk megyei Önkormányzat Egészségügyi Kutatási Központja, Bilbao – a SAIATU projekt hatásmérése 
  • Lucas Fülling, Euclid Network, London – Eredményalapú finanszírozás, a ’Social Impact Bond’ (Társadalmi Hatás alapú Kötvény) Angliában
Meghívott, ConfCooperative, Nápoly – Társadalmi Innovációs Verseny 2.0
Moderátor: Pálvölgyi Péter, DemNet

12.50 – 13.05: Kérdések és válaszok

13.05 – 14.00 Szendvics ebéd a helyszínen

14.00 – 15.00 World café (Világ kávézó) – 6 példa mélyebb megismerése személyes beszélgetésen keresztül (15 perc egy jó gyakorlat megismerésére, egy óra alatt 4 ügy )

15.00 – 15.30 – Kérdések és válaszok – Az esemény zárása: Merre tovább?

Jelentkezés itt

Megjegyzések

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK

Nők 2000 - Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány

Hamarosan lejár a civil szervezetek beszámolóinak benyújtási határideje

A Fiatalok Lendületben Program legsikeresebb projektjeit keresik

KULCSSZÓ szerint tudsz keresni a kék nyílra kattintva

*8-9 millió Ft1 1%47 10/2010. (IV. 15.) SZMM rendelet1 1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat1 1095/2010. (IV. 21.) Korm. határozat1 119/2010. (IV. 16.) Korm. rendelet1 120/2010. (IV. 16.) Korm. rendelet1 123/2007. (V. 31.) Korm. rendelet1 1430/2011. (XII. 13.) Korm. határozat1 15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet1 15/2010. (XII. 28.) NGM rendelet1 1518/2011. (XII. 30.) Korm. határozat1 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen1 1959. IV. TÖRVÉNY1 1990. évi XCIII. törvény1 1991. évi IL. törvény1 19931 19942 19951 1995. évi CXVII. törvény1 1996. évi LXXXI. törvény1 19982 19992 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet1 20003 2000. évi C. törvény1 2001. évi CI. törvény1 20023 20031 2003. évi CXXV. törvény1 20042 20052 2005. évi LXXXVIII. törvény1 20073 2007. évi CXXVI. törvény1 2007. évi CXXVII. törvény1 2008. évi LXXXI. törvény1 20091 20101 2010. évi CXXIII. törvény1 2011. CLXXV. törvény1 2011. évi CLXXXI. törvény1 2011. évi CXI. törvény1 20121 201357 201421 20158 201683 20192 20201 22/2004. (II. 16.) Korm. rendelet1 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet1 23/2011.NGM1 3/2011. (II. 11.) KIM rendelet1 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet1 39/2011. (XII. 2.) NGM utasítás1 41/2011. (IV. 15.) KIM utasítás1 56/2011. (VIII. 19.) KIM utasítás1 7/2002. (XII. 6.) FMM rendelet1 A jövő hídjai1 abortusz3 Adatkezelési Tájékoztató1 adomány11 AGORA1 agrárium2 alapítvány7 alapszabály5 állás3 Alternatal Alapítvány1 Alternatíva Alapítvány1 Amerika1 angol14 angolórák1 anyák1 Anyák az Anyákért Alapítvány1 ARC2 ASZÖT1 Ausztria2 Autonómia Alapítvány2 Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány2 Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány1 Bács-Kiskun megye1 Bakonyszűcs1 Bakonyszűcsi Hölgyek Klubja1 Balatonalmádi1 Balatoni Borbarát Hölgyek1 Bálint Ház1 Baranya megye3 bemutatkozás38 BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület1 beszámoló8 biztos1 BME1 Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete3 Borbarát Hölgyek Egyesülete Mór1 Borbarát Hölgyek Lukácsházi Egyesülete1 Borsod-Abaúj-Zemplén megye1 Budakalász1 Budapest40 Budapest Esély Nonprofit Kft.1 Budapesti Civil Információs Centrum2 budget3 BWN Business Women's Network Egyesület1 CEDAW1 CEU2 CIC1 civil40 Civil Díj2 Civil Hírügynökség1 Civil Impact1 Civil Információs Centrum8 Civil Integrációs Rendszer1 Civil Kollégium Alapítvány3 Civil Licit9 Civil Rádió1 Civil Reggeli Programsorozat1 Civil szervezet1 Civil Sziget1 Civil Társadalmi Jelentés1 civil törvény22 Civilek Éjszakája1 Comma1 CRC1 Csepreg1 Csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete1 Csodalámpa Alapítvány1 Csongrád megye3 Csopak1 D. Tóth Kriszta1 Debreceni Egyetem1 Délegyháza1 DemNet5 DÉSA Délegyházi Segítő Anyukák Egyesület1 díj5 diploma1 ECAS1 ECON1 Ecorys UK1 Edelény1 EESC1 EET1 Effemine1 Eger2 egészség3 Egészség Hídja Összefogás2 Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete1 Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány1 Egyenlítő Alapítvány1 egyenlő bánásmód2 Egyenlő Bánásmód Hatóság1 egyesület31 ELTE1 Emberi Erőforrás Támogatáskezelő1 Emberi Erőforrások Minisztériuma1 EMMI11 EN1 ENSZ6 EQ-Skill1 Erasmus+6 Érd1 érdekképviselet1 erőszak39 ERSTE1 ERSTE Alapítvány1 esélyegyenlőség36 esemény4 ESZTER Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára1 EU70 eucivil.hu1 Európa1 Európai Bizottság3 Európai Parlament5 európai polgári kezdeményezés1 Európai Unió2 European Economic Area1 European Women's Lobby1 EWL4 Fejér megye1 felnőttképzés11 Feminista Est1 feminizmus3 FMN – Female Management Network Egyesület1 Főállású Angyal1 Fővárosi Civil Iroda1 Fővárosi Törvényszék1 fund2 Független Médiaközpont1 Gender Médiaháló3 GINOP 5.1.21 Global Gender Gap Index1 Good Impact1 Google1 Gödöllő2 Görögország1 Grundtvig1 gyakornok1 Gyöngyös1 Győr-Moson-Sopron megye1 hátrányos helyzet3 Heves megye2 Holdam5 Holdam Egyesület1 HOLDAM Önsegítő és Ismeretterjesztő Egyesület1 Horvátország1 Hölgyek Lábatlanért Klub1 Human Dialog1 ICF2 idősek1 Igazságügyi Minisztérium1 Imami Egyesület1 infografika2 interjú5 internetező nők1 Investors in People Hungary1 IST-161 jogi3 Jogi nyilatkozat1 jogszabály59 Jól-Lét32 Jól-Lét Alapítvány1 JÓL-LÉT közhasznú alapítvány az egyének és közösségek tartós harmóniájáért1 kampány4 karácsony1 Kárpátok Alapítvány2 Kecskemét1 képzés40 kérdőív1 KERET1 Keret Koalíció1 Keszthely1 kezdeményezés1 kiadvány1 kiállítás2 KIH2 Komárom1 Komárom-Esztergom megye1 konferencia13 környezetvédelem1 Kőszeg1 Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete1 Közélet Iskolája3 közhasznúság3 közösség1 KSH21 kultúra1 kutatás3 kvóta2 L'ORÉAL1 Lábatlan1 Lengyelország1 Lórántffy Zsuzsanna Református Kismamaházért Alapítvány1 Lukácsháza1 MagNet Bank4 MagNet Civil Kapcsolatok Program1 Magyar Civilszervezetek1 Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület1 Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség22 Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség1 Magyar Női Unió Egyesület1 Magyar Nők Szövetsége1 Magyar Szegénységellenes Hálózat1 Magyar Tudományos Akadémia1 Magyar UNESCO Bizottság1 Magyar Üzletasszonyok Egyesülete3 Maria Arena1 MEDIAWAVE1 MENŐK1 Microsoft2 Miskolc4 Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány1 MONA4 Mór1 Mosonmagyaróvár1 Motiváció Alapítvány1 mozgás1 MPRSZ1 MTA MAB Szociológiai Munkabizottság1 MTD2 MTI1 Munkacsoport a Gyerekkori Szexuális Abúzus Áldozatainak Jogaiért1 Munkájukban Sikeres Nők Egyesülete1 munkavállalás9 MÜE Magyar Üzletasszonyok Egyesülete1 Műhely7 művészet1 NANE20 Napraforgó Egyesület1 NATE1 NAV19 NEA10 Nemek Egyenlősége Index1 Németország1 Nemzeti Foglalkoztatási Alap1 Nemzetközi Jótékonysági Hölgy Klub Egyesület1 Népességtudományi Kutatóintézet1 NET-Nagyik Egyesület1 NIOK6 Nógrád megye1 Non- profit Vezetői Akadémia1 nonprofit.hu3 Norvég Civil Alap11 Norvég Civil Támogatási Alap1 Norway Grants1 női civilek4 Női Érdek14 Női Érdekérvényesítő Szövetség2 Nőicivilek csoport1 nők2 Nők 2000 - Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány1 Nők a Balatonért Egyesület1 Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület1 Nők a Hegyközért Egyesület1 Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület2 Nők a Tudományban Egyesület3 Nők a Városért Egyesület1 Nők Civilben Egyesület1 Nők Együtt Egyesület1 Nők Lázadása Egyesület1 Nők Napja1 Nőkért Egyesület2 Nőkongresszus2 Nőnap5 Nőtárs Alapítvány27 NSZFI1 Nyíregyháza1 OBH3 Orosz Hölgyek Klubja1 Országos Bírósági Hivatal1 Országos Sajtószolgálat1 OSIFE1 Ökopolisz1 Ökotárs3 Ökotárs Alapítvány2 önkéntes14 Palantír Film Alapítvány1 Pálháza1 pályázat96 Pásztó1 Patent17 Pécs3 pénzügy19 Pest megye3 petíció1 politika1 Professional Women's Association2 PWA3 Rapid Randi1 Regina Közhasznú Alapítvány3 Reginakert2 rendezvény135 roma nők2 Románia2 Rózsahölgyek Rendje1 sajtócikk40 sajtóközlemény4 satjónyilatkozat1 Seed1 Sikeres Nők2 Siklós1 Siklósi Borbarátnők Borrendi Egyesülete1 Siófok1 Somogy megye1 SozialMarie1 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye1 számítógép3 Széchenyi 20201 Szeged4 Szegedi Anyakör1 szervezés1 szervezet1 Sziget1 SZIN1 Színes Gyöngyök1 Szociális Innovációs Alapítvány1 SzuperWMN1 szülés5 Születésház Egyesület9 Születésház Közhasznú Egyesület1 tanácsadás1 tanulmány2 Társadalmi Párbeszéd Színház1 társadalmi vállalkozás3 társasági adó3 távmunka1 TED1 TEDx1 Tempus9 Tempus Közalapítvány1 Terry Reintke1 The Global Fund for Women1 tréning2 új szülők és újszülöttekért Alapítvány1 újságírás1 UN2 UNESCO2 UNICEF1 US2 utasítás1 vállalkozás9 Váltó- sáv Alapítvány1 Van Esély Alapítvány1 Vas megye3 Védőnőkért1 Veszprém1 Veszprém megye3 Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület1 vezetés1 vidékfejlesztés2 videó5 Világgazdasági Fórum1 Virginia Organizing1 Wekerle Sándor4 WMN1 XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete1 Záhony1 Záhonyi Nők Egyesülete1 Zala megye1 Zöld Pók Alapítvány1
További lehetőségek

MINDEN BEJEGYZÉST listázva a kék nyílra kattintva megtalálsz

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőicivilek.hu tematikus honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Összes oldalletöltés