Nőicivilek.hu - Szervezetek a nőkért
A Nőicivilek.hu a Nőtárs Alapítvány tematikus honlapja a női civil szervezetekről és a női civil szervezeteknek.
A Nőicivilek.hu honlap célja a magyarországi és az európai női civil szervezetek közötti együttműködés, az együttgondolkodás, a közös cselekvés, a tudások és tapasztalatok megosztása, egymástól tanulás, programok szervezése, források teremtése, az egyéni és a közös feladatok és problémák megoldása.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2013. október 9.

Megszorító intézkedések és ezek hatása a nemek társadalmi egyenlőségére Magyarországon

Szikra Dorottya, Ph.D.
- Műhelytanulmány -
Friedrich Ebert Alapítvány, Budapest

2013. május

A megszorítások hatása a nők munkaerő-piaci részvételére

A gazdasági válság kitörését a foglalkoztatottság folyamatos csökkenése követte; aránya 2010-ben 54,5 százalékot mutatott a 15-64 év közötti népesség körében – s ez megdöbbentően alacsony szint nem csupán a 27 uniós országhoz mérten, de a visegrádi négyeken belül is (Bálint et. al., 2011:19). Azóta a közmunkaprogramnak köszönhetően némi növekedés történt, így a foglalkoztatottság mértéke 2013 elejére elérte az 56,6 százalékot (KSH 2013).

A versenyszférában továbbra is a férfiak vannak túlsúlyban (2009-ben 61,7 százalék), a közszférában pedig a nők (66,3 százalék) (Frey 2011:27). Köllő szerint (2012) a két terület eltérő módokon felelt a válságra: míg a vállalatok elbocsátásokkal reagáltak, addig a közszféra a bérek befagyasztásával illetve csökkentésével valamint az alkalmazotti állomány létszámstopjával. Ez azt jelenti, hogy a nőknek inkább a munkabércsökkenéssel, a férfiaknak pedig inkább az elbocsátással kellett szembenézniük, legalábbis a válság első két évében (Bálint és mások, 2011). Frey erre az időszakra utalva megjegyzi: „A férfiak nagyobb arányban veszítették el munkahelyüket, mint a nők, és ez nem sajátosan magyar, hanem általános európai jelenség” (2011:23). Mindazonáltal 2010-től kezdve, vagyis a válság második szakaszában, az elbocsátások és a létszámstopok a közszférában is jellemzővé váltak, így a foglalkoztatottság mértéke itt is lecsökkent. Ez azonban nem tükröződik hűen a statisztikai adatokban, mivel a közmunkások nem „munkanélkülieknek” hanem „közalkalmazottak” számítanak a statisztikai adatokban.

Magyarországon a nők jelenléte a munkaerőpiacon mindig is sokkal alacsonyabb mértékű volt, mint a férfiaké. 2012-ben a férfiak foglalkoztatottsági aránya 62,5 százalékos, a nőké ezzel szemben csupán 52,1 százalékos volt. A nők aránya a foglalkoztatottak csoportjának egészén belül – a fentebb vázolt folyamatoknak köszönhetően – valamelyest növekedett 2008 és 2010 között, ezt követően azonban (2011-ben) újra lecsökkent, 46,5 százalékról 46,0 százalékra (Bálint, 2012; 3.5, 3.6 táblázat).

A válság kirobbanását követően Magyarországon az atipikus és részmunkaidős foglalkoztatásban egy egészében véve 6,5 százalékos növekedés volt kimutatható 2012-ben (KSH Stadat, 2013, 7.2.4 táblázat), mely magában foglalt egy meredek ugrást a nők esetében 5,8 százalékról (2008-ben) 7,1-re (2009-ben), majd 9,2-re (2011-ben) (KSH 2013, 5.1 grafikon). Ez mindazonáltal csupán töredéke az EU 27-en belüli mértékeknek, ott ugyanis a népesség 19 százaléka – zömükben nők – dolgozik részmunkaidőben. Frey (2011) szerint igaz ugyan, hogy Magyarországon kevesebb nőnek van fizetett állása, mint az EU-ban, ám azok, akik fizetett állásban vannak, egyben több órát is dolgoznak. Ha tehát a munkaórák számát vesszük alapul, Magyarország csupán 1,5 százalékkal van elmaradva az EU 27 mögött.

A női munkanélküliség, amely az 1990-es évek és a 2000-es évek közepe között részben a szülői szabadság nagyvonalú rendszerének köszönhetően alacsonyabb mértékű volt, mint a férfiaké, 2004-ben meghaladta a férfi munkanélküliség mértékét, és magasabb is maradt egészen addig, amíg a válság negatív hatásai el nem érték a munkaerőpiacot. 2013 elején tehát a férfiak 12,4 százaléka, a nőknek pedig 11,0 százaléka volt munka nélkül (KSH 2013), ami enyhe növekedést jelent a korábbi évekhez viszonyítva (11,6 illetve 10, 6 százalék 2011-ben). A legnagyobb vesztesek persze mindkét nembéliek esetében az általános iskolai
végzettséggel vagy a semmilyen végzettséggel nem rendelkezők voltak. Közöttük a női munkanélküliség mértéke meredekebb növekedést mutat: ugyanis az általános iskolai végzettséggel vagy a semmilyen végzettséggel nem rendelkező férfiak körében mért munkanélküliség aránya 2008-ban 19,8 százalék volt, 2011-ben pedig 25 százalék, ezek az értékek a hasonló végzettségű nők körében azonban 17,5 valamint 24,3 százalék (Bálint, 2012:349).

A nők nettó keresete 2008-ban a férfiak keresetének 89,5 százalékát, 2011-ben pedig a 86,1 százalékát tette ki, mégpedig részben a közszféra bérbefagyasztása miatt (KSH 2013:131). A válság során a nemek közötti bérszakadék kiszélesedett, és 2011-ben már 18 százalék volt, valamivel magasabb, mint az EU-s átlag (Eurostat 2012). Magyarország egyike azon kevés uniós tagországoknak (Bulgáriával, Lettországgal, Romániával és Finnországgal együtt), ahol a nemek közötti bérszakadék az alacsonyabb fizetésű közalkalmazotti állományban a nők alacsonyabb státuszú állásokban tartása (vagyis a vertikális szegregáció) miatt számottevően szélesebb a közszférában, mint a magánszférában (20,5 százalék illetve 15,3 százalék) (Koncz 2011).

A Nemzeti Reform Program, amely az Európa 2020 program stratégiai célkitűzéseinek megvalósításáról ad számot, tartalmazza a kormány azon szándékát, hogy kárpótolja a dolgozókat azért a bérkiesésért, amelyért nem csupán a válság okolható, hanem az is, hogy 2011-től kezdve megszüntették az alacsony jövedelmű keresők adójóváírását, valamint ugyanezen évtől megemelték a munkáltatók társadalombiztosítási járulékait.

Valójában a munkaadók ezekre az intézkedésekre gyakorta a dolgozók elbocsátásával reagáltak, vagy, különösen nők esetében, a teljes munkaidős állások „kvázi részmunkaidősre” változtatásával. Ebben az esetben a munkabért részmunkaidős munkáért fizetik ki, holott az alkalmazottak továbbra is teljes munkaidőben dolgoznak; vagy pedig a valóságban 4-6 óráért kapnak „hivatalos” fizetést, és a többit pedig feketén kapják meg, az összeg után fizetendő társadalombiztosítási járulék befizetése nélkül (EWL 2012: 14). A részmunkaidős foglalkoztatás új lehetőségeinek megteremtése általánosságban véve pozitív lépésnek lenne értékelhető, ám ez az intézkedés Magyarországon, tekintve az általában alacsony béreket, csupán növeli a nők gazdasági függőségét.

Az alkalmazottak jogai és biztonsága az új Munka Törvénykönyve 2012-ben történt elfogadását követően csökkent. Megkönnyítették például a munkáltatók számára, hogy a fizetett szülői szabadságról visszatérő nőket elbocsájtsák (Kollonay 2012). A 2000-es évek közepétől hatályban lévő úgynevezett Start Programok a foglalkoztatás előmozdítását szolgálják a munkaerőpiacra visszatérők, többek között a szülői szabadságról visszatérő anyák társadalombiztosítási járulékainak támogatása révén. Ám az ilyen alkalmazottakat a szubvencionált időszak leteltét követően gyakorta elküldik, és a munkáltatók (a közszféra
munkáltatói is) gyakran egy-két évre ismét a Start Program által támogatott új munkaerőt vesznek fel. Az efféle intézkedések tehát a nők esetében sem hatékonyak a hosszú távú munkaerő-piaci integráció szempontjából (Fazekas és Scharle 2012).

Teljes tanulmány itt