Nőicivilek.hu - Szervezetek a nőkért
A Nőicivilek.hu a Nőtárs Alapítvány tematikus honlapja a női civil szervezetekről és a női civil szervezeteknek.
A Nőicivilek.hu honlap célja a magyarországi és az európai női civil szervezetek közötti együttműködés, az együttgondolkodás, a közös cselekvés, a tudások és tapasztalatok megosztása, egymástól tanulás, programok szervezése, források teremtése, az egyéni és a közös feladatok és problémák megoldása.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2013. november 6.

A civilek az élet sója

A civil szervezetek tagjainak tudomásul kell venniük, hogy egyesületeik, alapítványaik önkéntesen alakultak, és egyedül kell megállniuk a lábukon. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem kapnak segítséget.

A civil szervezetek működésének javítása címmel szervezett konferenciát csütörtökre a Civil Információs Centrum (CIC). Az előadó, dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára azonban megbetegedett, így helyette Bécsy Etelka főtanácsos tartott tájékoztatót Szekszárdon. A megyéből több mint hetvenen érkeztek a rendezvényre, és elsősorban a pályázati feltételekre, az adminisztrációval kapcsolatos ügyekre voltak kíváncsiak.

Ez utóbbi egyébként egyszerűsödött, így voltak, akik elégedettségüknek adtak hangot, vannak azonban olyan szervezetek, melyeknek képviselői nehezen igazodnak ki az új bevallási papíron. Horváth Mária, a CIC helyi irodavezetője szerint a megbeszélés nagy tanulsága, hogy a civileknek önállóan kell boldogulniuk. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy helyi vagy állami segítség nélkül maradnak. Maga a centrum is az alapítványok, egyesületek támogatására alakult, a civilekre vonatkozó szabályok, működési környezetük pedig egyszerűsödött, és folyamatosan átláthatóbbá válik.

Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere elmondta, a városnak már csak azért is fontos a civilek léte, mert feladatokat vállalnak át az önkormányzattól. A támogatás természetesen oda-vissza alapon működik, a város évi 160 millióval segíti a szervezetek működését. Ennek csak a fele pénz, a másik fele természetbeni juttatás, például ingyen biztosít termet.

Matókné Kapási Julianna, a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület szemüvegén keresztül, de a Babits kulturális központ igazgatójaként sok más szervezet szempontjából is nem kis rálátással bír az önkéntesek munkájára, működésére. A Bartina a központban működik, állandó terme van, mellyel több millió forintot spórolnak. Ugyanakkor egyre kevesebb a vállalkozások, a város lakói vagy éppen az államtól érkező támogatás.

– Akkora forrásunk van, amekkorát megteremtünk magunknak. Attól még nem él meg egy hagyományőrző együttes, hogy vannak, akik szeretik a magyar kultúrát. Míg a '90-es években számtalan támogatónk volt, ma szinte csak az támogat minket, akinek érdekében áll. Ez pedig a szülő – mondja a művészeti vezető. Az egyesületet két cég támogatja rendszeresen, illetve nagyságánál fogva valóban sok szülő és a város.

Matókné Kapási Julianna azonban arról is beszámolt, hogy a színházteremért nekik is fizetni kell, akárcsak más szervezeteknek. – Sokan ódzkodnak attól, hogy előadásukért pénzt kérjenek. Pedig az értéket meg kell fizetni. És nem árt azt sem szem előtt tartani, hogy nekünk, egyesületeknek sem adnak semmit sem ingyen – véli a szakember. 

Mindenkinek van szerepe 
A civilek az élet sója Matókné Kapási Julianna szerint. Lehet persze úgy élni, hogy az ember reggel elmegy otthonról, utána hazamegy bekapcsolja a tévét, majd lefekszik, csak nem biztos, hogy ez elég. Tény, hogy nincs jóléti társadalom, ezért a jótékonykodás, a karitatív munka nálunk luxusnak tűnik.
– És mi lenne például azzal a számtalan gyerekkel, aki iskola után sportol, táncol, ha nem lennének civilek? Az utcán csámborognának? – teszi fel a kérdést Ács Rezső. Az alpolgármester úgy véli, a Bartinától a dzsúdósokig, a honismerettel foglalkozóktól a Máltai Szeretetszolgálatig minden szekszárdi szervezetnek fontos szerepe van a város életében.