Nő mint vezető – egy ideje szerencsére napirendi ponton van a téma a politikában és az üzleti életben. Mivel viszonylag új keletű a jelenség, hogy a fakanál mellől vezetői pozíciókig küzdöttük fel magunkat, ezért számos tudományos kutatás, vizsgálat, statisztika boncolgatja, vajon milyen a „nőies” vezetői stílus, vannak-e tipikusan női vezetői készségek, mennyire vannak még jelen a nőket érintő hátrányos megkülönböztetések a munkahelyeken.
Felmérésekből tudjuk, hogy a nők pályaválasztásukat, karrier-elképzeléseiket, jövedelmi elvárásaikat, pénzügyi függetlenség iránti igényeiket még mindig a férfiakhoz képest alacsonyabb szinten, a családi életnek alárendelve határozzák meg. Tudjuk, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a felső-és középszintű vezetők, nagy- és középvállalkozók csupán 32,8 százaléka volt nő, és felfelé haladva a beosztásban egyre kevesebb nőt találunk vezetői pozícióban, mert az úgynevezett „üvegplafon” jelensége megakadályozza őket abban, hogy egy bizonyos szintnél feljebb jussanak a vállalati hierarchiában.
Azt is felmérték már, hogy a férfiakéhoz képest hiába magasabb a nők iskolai végzettsége évtizedek óta, ez nem konvertálódik magasabb foglalkoztatottsággá, se magasabb részvétellé a vezetői pozíciókban. Pedig – szintén kutatások bizonyítják –, hogy mi nők sokkal jobban jeleskedünk a „puha faktorok”, „soft képességek” (például az empátia, a megértés, a kommunikációs készségek, a szervezőképesség, a flexibilitás, a mobilitás, a motiválhatóság és a kreativitás) terén, és ez a férfiaktól eltérő, egészen más jellegű és bizonyos szempontból hatékonyabb vezetési stílust eredményez. Csakhogy a rosszul értelmezett családközpontúság (gyerek vagy család, nincs konszenzus) és a rengeteg társadalmi sztereotípia meggátol minket karrierünk kiteljesítésében.
Laboratóriumi pontossággal kielemezzük tehát a témát, de vajon hol vannak a mi a tapasztalataink, személyes történeteink? Mit éreztünk, amikor megkaptuk, ideje volna már gyereket vállalnunk? Mi volt az első gondolatunk, amikor egy férfi szereposztó díványt kínált fel? Nőként vajon hogyan állunk női vezetőinkhez?
A Védegylet és a Vitakultúra Egyesület közös Mit mondasz? – Szolidaritás, Társadalmi Párbeszéd Színház Ma Budapesten a civil női vezetőket támogató szolidaritásért című eseménye lehetővé tette, hogy ezekről az érzésekről ne csak beszéljünk, hanem a playback-színház eszközei révén élményszinten újratárgyalhassuk őket.
Bár elsősorban a civil szervezetek női vezetőinek helyzetén volt a fókusz – mivel ők nemcsak nőként néznek szembe sokszoros kihívással, hanem témáikat, támogatott csoportjaikat övező előítéletek miatt is –, a résztvevők személyes történetei egészen más irányokba is elvitték a párbeszédet, ahogy azt a cikk elején bemutatott esetem is mutatja.
A hír folytatása >>
